"Kis lépés ez egy embernek..."

1. Tegnap megvolt az interjú az NI számmal kapcsolatban. Az internetről kinyomtatott térkép alapján jutottam el a Whitechapel körzetben lévő Job Center Plus irodába. (Whitechapel megér egy külön bejegyzést. Nekem egyből a Hasfelmetsző Jack ugrott be róla, aki itt szedte az áldozatait, no meg Sherlock Holmes vámpír története. Mára a környék tipikus arab negyeddé vált, és ez a jellegzetes orinentális létforma érdekes diszharmóniában mutatkozik meg a régies angol díszlet között.)

Az iroda előtt összefutottam négy magyar fiatallal, de amikor bementem, már mindenféle náció képviseltette magát. Azonnali segítséget kaptunk, csak egy szimpla jelentkezési lapot kellett kitölteni. Név, születési dátum, a tegnapi telefonos beszélgetésen kapott azonosító szám és az interjú dátuma került rá. Nem sokkal utána behívtak minket, ötösével. Azt hiszem, most éppen kedvelnek az Égiek, mert egy kiköpött Forest Whitaker hasonmás ügyintézőhöz kerültem. Nagyon kedves és segítőkész volt, gyakorlatilag ugyanazokat a kérdéseket tette fel, melyeket tegnap megválaszoltam a telefonban. A beszélgetésünk beszéde azért tartott fél óráig, mert először is elém tolt egy cetlit, amire 5 darab gyakori magyar férfinév volt felírva. János, Sándor, István, József, Gábor. Először nem értettem, mit akar vele, és rémülten gondoltam, hogy valami teszt. Kértem, hogy ismételje meg, mit is szeretne... Erre mondta, hogy biztos benne, hogy az apukám neve valamelyik ezek közül. Nem, mondtam, Elemér az apukám. Erre roppant csalódott lett, és mentegette magát, hogy nála csak ilyen nevű magyar férfiak regisztráltak, és hogy ő biztos volt...

Aztán - miközben szorgalmasan töltögette a szükséges formanyomtatványokat - egyszer csak elkezdett mesélni a kedvenc magyar hősnőjéről, Egerszegi Krisztináról. Egyre lelkesebb lett, és megmutatta, hogy a kedvenceihez van elmentve a wikipedia-s oldala. Áradozott az olimpiákról, lefordíttatta velem Vitray híres kommentjét: „Gyere, Egérke! Gyere, kicsi lány!" Őszinte elismerés látszott rajta, ahogy mesélt nekem (!!!) az úszónő olimpiai sikereiről.

Mindeközben feltűnt neki, hogy két vezetéknevem van. Majd amikor ráeszmélt, hogy házas vagyok, és kérdezte a Férjem adatait, diadalittasan kiáltott fel, hogy na ugye hogy neki volt igaza, és van "Sándor" a családban. Dicsértem a sikerét, mert úgy hallottam, hogy az angolok nagyon adnak arra, hogy nyerjenek akámilyen hevenyészett fogadáson...

Az ügyintézés vége felé pedig rátért a híres melbourne-i vizipóló meccsre. Mutatta a monitorán az idevágó oldalt, és elképesztő tisztelettel áradozott a szovjet inváziótól szenvedő, mégis hősiesen viselkedő magyar sportolókról. Fejből tudta a megszállás dátumát és intervallumát - lenyűgöző teljesítmény ez egy idegentől  angoltól. Boldog volt, amikor ajánlottam neki a két filmet, ami erről a valóban kivételes meccsről szól. (Szabadság, szerelem - Freedom's Fury) Legvégül úgy köszönt el tőlem, hogy Puskás természetesen mindörökké a leghíresebb magyar marad.

Totálisan meg voltam hatva. Nem csak azért, mert normálisan elintézte az ügyemet, hanem azért is, mert tisztelettel és hozzáértéssel szólt a magyar (sport)történelem jeles eseményeiről és kiváló személyiségeiről. Roppant érdekes megfigyelni, hogy külföldön az embereknek mi és ki ugrik be Magyarországról, milyen hozzáállással beszélnek rólunk és az országunkról.

(Az NI számot egyébként 1-2 hét múlva kapom meg postai úton, addig is kiadtak egy három oldalas, A4-es méretű nyomtatványt, hogy a jelentkezés megtörtént, és ezzel az igazolással kezdhetek legálisan dolgozni az országban. Ami még meglepett, hogy az itteni tartózkodási címemre már tegnap érkezett egy levél, a nevemre, miszerint tudomásul vették, hogy elkezdődött az Insurance Number-em hivatalos igénylése. Egy kis lépést megint tettem az itteni életem megalapozásában.)