Biztosan ismerős az az érzés, amit akkor élsz át, amikor elmegy az, akit szeretsz. A torkodat folyamatosan sírás fojtogatja, a gyomrodat egy nagy kő nyomja, és bár orvosilag a szív nem fájhat, mégis vaspántként szorítja össze a fájdalom – valószínűleg a lélek is ott lakozik valahol, az tud ennyire sajogni.
Ettünk tipikus angol reggelit és ötórai teáztunk a gyönyörű Greenwichben. „Fish and chips”-et vacsoráltunk a Tower előtt, és London olyan klassz negyedeiben is megfordultunk, ahol a szimpla turista nem jár. S mindeközben felvették Biát az ELTÉ-re, Magyarország legjobb egyetemére.
Az ember telhetetlen, egoista, és soha nem elégszik meg azzal, ami van és jutott. Önzőn mindig csak többre vágy. Sokszor eljátszadoztunk a gondolattal, mi lenne, ha együtt laknánk, dolgoznánk és élnénk Londonban. Egyet biztosan érzek; számomra így lenne elviselhető hosszú távon ez a „nemszeretem” város. De mivel priorizálni kell, az első az egyetem. Örülök neki, hogy a Lányom úgy megkedvelte Londont és Angliát, hogy szívesen élne itt. Talonba teszem ezt a vágyat, hátha tudunk vele kezdeni valamit a jövőben.
Bia most a tengernél van a barátaival, Poole-ban. Utána utazik Írországba, Dublinba, az én legjobb barátomhoz. Aztán hazarepül, Thália táborba megy majd Gólyatáborba. Zajlik a boldog és eseménydús kis élete. Hálás vagyok és szerencsés, hogy két felejthetetlen, gyönyörűséges hét az enyém volt Vele. Amikor a nap is kisütött Albionban, amerre jártunk. És ez az igazi csoda.
Most pedig London újra szürke. Túlzsúfolt, hangos. Nyomasztó.
Gratula a nagylánynak!Büszke lehetsz rá!Ő egy igazán jól sikerült gyerek!:)
VálaszTörlésLondon,London...szeretem a beszámolóidat a városról, olyan "mirásak".Látom,hogy mindent megteszel, hogy befogadd a várost, hogy ő befogadjon téged.Teljesen korrekt vagy Londonnal szemben, keresed és rá is találsz a szépre, az elrejtett kincsekre...kivánom hogy minnél többet süssön rád a nap Londonba!Kitartás Mira!:)
Szió! Wow gratula a csajszinak. az én csajszikámat is most vették fel az ELTE pszichológiára. Szeretem olvasni ezekat az anya-lánya bejegyzéseidet, sokszor felismerni vélem önmagunkat a lányommal. De nekem jutott egy fiú is...hát arról a szerelmetes kapcsolatról is lehetne sokat mesélni :).
VálaszTörlésRemélem jó ideig kitart ez a pozitív látásmód, amit Biától kaptál.
üdv: Erika
@mariann: köszönöm, a Lányom tényleg nagyszerű ember. Minden dicséret Őt illeti. És köszönöm, hogy így értékeled az írásokat. Valóban "mirások". Mert bár utálom Londont, és nem sokáig maradok itt - hiszen az eredeti tervek is erről szóltak, - mégis sikerült olyan felejthetetlen élményeket szereznem, amit szerintem csak a másképp látás és másként való hozzáállás láttatott meg velem. Sok elcseszett lelkű, kreatív fantázia nélküli embert ismerek, akik képtelenek felfedezni a jó dolgokat maguk körül, pedig meglenne rá a lehetőségük. Én ezt teszem, még a legnyomorultabb helyzetben is. Szép napokat Neked is, Mariann!
VálaszTörlés@erika: sok visszajelzést kapok azzal kapcsolatban, amit írtál. Sok anya ír vissza, hogy lám, én is ugyanezt élem át a gyermekemmel. Igazából nekik szánom ezeket a bejegyzéseket, érzelmeket. Az érzésekre képtelen, csökött vagy nulla érzelmi intelligenciájú emberek (ó, mennyit ismertem, ismerek magam körül, még a "család"tagjaim, vagy inkább - hála Istennek, VOLT családtagjaim közül...) képtelenek ilyen dolgokat érezni, átélni. Csak mi tudjuk, hogy mennyivel többek vagyunk - a gyerekeinkkel együtt - ezekkel az erőt adó pillanatokkal. Legyen sok örömöd a gyerekekben, Erika, mert csak Ők számítanak igazán.
VálaszTörlés