Nélküle

Biztosan ismerős az az érzés, amit akkor élsz át, amikor elmegy az, akit szeretsz. A torkodat folyamatosan sírás fojtogatja, a gyomrodat egy nagy kő nyomja, és bár orvosilag a szív nem fájhat, mégis vaspántként szorítja össze a fájdalom – valószínűleg a lélek is ott lakozik valahol, az tud ennyire sajogni.

Itt volt a Lányom velem Londonban. Biztosan valami csodaféle történt, mert egyszeriben máshogy láttam magam körül mindent. London nem túlzsúfolt és hangos város volt, hanem színes és vidáman nyüzsgő metropolisz. Az emberekre nem idegesítően nagyhangú masszaként tekintettem, hanem sokféle, érdekesen harsány multikulturális közösségre. Bia megláttatta és átéreztette velem a dolgok szebbik oldalát. Tele voltunk energiával és sürgető érdeklődéssel, jártunk sokfelé, amíg a lábunk bírta. Megnéztük a titokzatos Stonehenge monstrum homokköveit, ejtőztünk Oxford és Windsor harsányzöld gyepén. Dover szépséges Fehér Sziklái alatt a tengerparton úgy éreztük, otthon vagyunk, Canterbury gótikus komor falai áhítattal töltöttek el. A mesés Kentben a Leeds kastélyban átéreztük, milyen az igazi countryside, és a sokszor karikírozott brit arisztokrácia élete. 

Ettünk tipikus angol reggelit és ötórai teáztunk a gyönyörű Greenwichben. „Fish and chips”-et vacsoráltunk a Tower előtt, és London olyan klassz negyedeiben is megfordultunk, ahol a  szimpla turista nem jár. S mindeközben felvették Biát az ELTÉ-re, Magyarország legjobb egyetemére.

Az ember telhetetlen, egoista, és soha nem elégszik meg azzal, ami van és jutott. Önzőn mindig csak többre vágy. Sokszor eljátszadoztunk a gondolattal, mi lenne, ha együtt laknánk, dolgoznánk és élnénk Londonban. Egyet biztosan érzek; számomra így lenne elviselhető hosszú távon ez a „nemszeretem” város. De mivel priorizálni kell, az első az egyetem. Örülök neki, hogy a Lányom úgy megkedvelte Londont és Angliát, hogy szívesen élne itt. Talonba teszem ezt a vágyat, hátha tudunk vele kezdeni valamit a jövőben.

Bia most a tengernél van a barátaival, Poole-ban. Utána utazik Írországba, Dublinba, az én legjobb barátomhoz. Aztán hazarepül, Thália táborba megy majd Gólyatáborba. Zajlik a boldog és eseménydús kis élete. Hálás vagyok és szerencsés, hogy két felejthetetlen, gyönyörűséges hét az enyém volt Vele. Amikor a nap is kisütött Albionban, amerre jártunk. És ez az igazi csoda.

Most pedig London újra szürke. Túlzsúfolt, hangos. Nyomasztó.