Festival of Britain

A Britannia Fesztivál, London legjelentősebb nyári kulturális happeningje idén ünnepli 60. évfordulóját. Ez azt jelenti, hogy aki olyan szerencsés, hogy augusztusban látogat a brit fővárosba, egész hónapos, ingyenes és színvonalas kulturális programokon vehet részt. A fesztivál epicentruma az izgalmas Southbank, vagyis a Temze egyik legnépszerűbb déli rakpartja. Ha az ember észak felől átsétál a – (z amúgy említésre sem méltó) - Waterloo Bridge-en, a hídról balra letérve a Királyi Nemzeti Színházhoz ér. Itt nyaranta szintén érdekes szabadtéri rendezvények zajlanak, „Watch this space!” címmel. A színház előtti placcon mega-műfűfotelek (!!!) állnak, melyeken esténként koncerteket és rögtönzött előadásokat lehet élvezni. 

A part melletti csinos kis sétány a Waterloo Bridge alatt visz tovább, ahol pompás kis (nagy) antikvár könyvvásár tanyázik. Óriási kincsekre lehet lelni fillérekért pennykért. Ha továbbsétálunk a Festival Pier mellett, kreatív installációkat láthatunk, melyeket a tenger ihletett meg. Ez azt is jelenti, hogy több európai nagyvároshoz – ha jól tudom, Budapesthez is – hasonlóan a folyópartból tengerparti plázst kreáltak a szervezők, némi homok, buja növényzet és nyaralási kellék segítségével. 

Jobb felől tipikus tengerparti strandokra jellemző öltözőkabinok sorakoznak. Mindegyiket  vidám-színesre pingálták, és egy-egy mini kiállítást álmodtak bele a művészek – jelezve, hogy milyen vers, zene vagy hangulat ihlette az összeállítást. Az összes kis fülke dekoráció valamilyen módon kapcsolódik a tenger tematikájához. A többdimenziós élményhez tartozik a századfordulós zene, ami a hangosbeszélőkből szűrődik ki, és persze az ínycsiklandozó sült hal és krumpli illata, amely a levegőben terjeng. 

Ekkorra már jószerivel elértünk a következő hídig, a Golden Jubilee Bridge-ig, melynek másik oldalán egy egészen más világ fogad. A London Eye környékének harsány kereskedelmi egységeinek zaja, a sokféle utcai művész előadásának zenei aláfestése, a turisták végeláthatatlan áradatának nyüzsgése kakofón hangzavarban egyesül. Ez már egy kevésbé művészi és élvezhető miliő, de megvan ennek is a varázsa – főleg ha az ember csak átutazó Londonban. Mert egyébként megszokni szerintem nem lehet, soha.